Tudom, hogy ezzel már rég tartozom, de nyár végén félbehagytam a sztorit és utána már nem igazán volt alkalmam folytatni. De most az ünnepek alatt újra itthon vagyok, úgyhogy elővettem a nyári emlékeket és pótlom az elmaradásom. Azóta eltelt jó fél év, szóval mindenre nem emlékszem, de ígérem igyekszem mindent összeszedni. :) [...]
A múltkori hármas után Andrissal folyamatosan chateltünk 3asban viberen. Tök sok mindent tudtunk még meg róla és egyre szimpatikusabb lett, nem csak a farka. Kiderült, hogy gyakran járja az országot szinte sosincs egy helyen. Viccből mondogatta is sokszor, hogy majd meglep minket ha erre jár. Ki is ült a kisördög a vállamra hogy én ezt ki is fogom használni. [...]
Ahogy ígértem itt a folytatása a hármasunknak: Ott fejeztem be, hogy úsztam a forró spermában amivel párom, és frissen felszedett barátunk Andris terített be. Egymás mellett feküdtünk az ágyon mint a partra vetett halak, és a történtek hatása alatt álltunk. Megkértem a srácokat hozzanak papírtörlőt, hogy a temérdek mennyiségű cuccot le tudjam magam törölni. „Ugrottak” is mindketten, már amennyire erejükből tellett, és pár perc múlva fel is itatták rólam a termésüket. [...]
mi, de aztán elmagyarázta nekem, hogy ez valamiféle fília, ahol a másik személy féltékenység hatására izgul fel. Lassan megértettem én is, meg persze belőlem is kijött a kisördög, hogy a picsába, melyik nő nem szeretné ha 2 pasi kényeztetné egyszerre [...]
Közel egy év telt el a legutóbbi jól sikerült kerti-parti óta. Év közben alig néhányszor voltam csak otthon, Renivel pedig egyáltalán nem találkoztam. Persze a bográcsozós kaland után volt pár igencsak izgalmas és sikamlós csetelésünk, sőt néhányszor még a webkamera is előkerült, de újra találkozni nem volt alkalmunk. [...]
Ez még a hármas szexkaland előtt történt. Jóval fiatalabbak voltunk, és nekem sem volt még semmilyen "extrémebb" erotikus kalandom. Az aktuális barátomon kívül senki nem látott meztelenül és igazából meg sem fordult a fejemben, hogy másnak is megmutassam magam. Arra meg végképp nem gondoltam, hogy több mint száz ember előtt szexeljek. [...]
Amikor néhány héttel ezelőtt áttettek minket digitális oktatásra, tök jó poénnak tűnt. A kollégium bezárt, én is hazaköltöztem vidékre a szüleimhez. A suliban nem igazán tudták hogyan is oldják meg ezt a helyzetet, szóval inkább pihi volt mint tanulás. Az első héten még élveztem is az egészet. De aztán lassan "kezdett elgurulni a gyógyszerem" [...]
Néhány oldalon regeltünk anno, ahol játszótársakat keresünk főleg párok személyében mivel nőt ezeken az oldalakon nem találni, hacsak nem vagy annyira naiv, hogy beveszed azt a maszlagot amit egy pasi el tud sütni egy női regisztráció alatt. Szóval pecás nyelven szólva belógattunk néhány csalit itt és ott. [...]
Hancúrozzatok játékosan! Szuper pozíciók és pikáns feladatok várnak rátok. A játék a mai igencsak szexuálisan túlfűtött világban a tényleges erotikára, a párkapcsolatok minőségének javítására ösztönöz. Ha ezzel a társassal leped meg párodat, garantáltan elmúlik a hirtelen jött fejfájás és minden adott lesz egy kellemes, forró este eltöltéséhez. A gyönyör garantált! [...]