Keresés

Első hármasunk (2.rész)

Ahogy ígértem itt a folytatása a hármasunknak: Ott fejeztem be, hogy úsztam a forró spermában amivel párom, és frissen felszedett barátunk Andris terített be. Egymás mellett feküdtünk az ágyon mint a partra vetett halak, és a történtek hatása alatt álltunk. Megkértem a srácokat hozzanak papírtörlőt, hogy a temérdek mennyiségű cuccot le tudjam magam törölni. „Ugrottak” is mindketten, már amennyire erejükből tellett, és pár perc múlva fel is itatták rólam a termésüket. 

Megbeszéltük, hogy libasorba elvonulunk tusolni, mert csapzottak voltunk mindannyian. Elsőnek elküldem Andrist, hogy a drágámmal meg tudjuk beszélni az eseményeket. Összeölelkezve ecseteltük ki hogy érezte magát, és hogy egyikünknek sem okozott negatív élményeket a dolog. Éreztem, hogy drágám nagyon kíván engem, mert markolta a popsim, a derekam a melleim, amíg vártuk, hogy Andris végezzen. Nem is kellett sokat várni, mert jött is törölközőt szorongatva a fürdőből, néhol még vízcseppekkel borított testtel. 

- Na ki lesz a következő? - kérdezte Andris 

- Drágám, menj te. - Súgtam párom fülébe. 

Nem kellett neki kétszer mondani mert már ment is a fürdőbe. Én addig megkérdeztem Andrist inna e valamit, kv, vagy üdítőt, és elindultam a konyhába. Mivel a kvra esett a választás elkezdtem elkészíteni. Andris kijött utánam, és egy óvatlan pillanatban, (majdnem el is dobtam a kiöntőt) átkarolt hátulról, és a fülembe suttogott: 

- Remélem nem csalódtál bennem, és megérte hogy hazahoztál a diszkóból. 

- Nem látszott rajtam eléggé mennyire élveztem kedves András? - suttogtam neki, és hátra toltam a popsim az ágyékához. Éreztem, hogy ismét keményedik a farka. Na mondom mi lesz itt még ma. Közben hallottam ahogy párom is végzett a tusolással, így kiszabadultam András kezei közül, és elindultam én is mosakodni. Közben hallottam, ahogy párom és Andris bevonulnak a nappaliba, és elkezdenek beszélgetni. Baromi jó érzés volt a langyos zuhany alá állni és csak csorgatni magamra a vizet. Visszaidéztem az elmúlt fél órát, vagy nem is tudom mennyi ideig szexeltünk, és újra nedves lett pici puncim. Eljátszottam vele míg megmostam szegénykét aki már olyan szűk volt mint az este legelején és hasonlóan lucskos is. Nagyon hamar el tudtam volna menni újra, de erőt vettem magamon és inkább megszárítkoztam, és a törülközőt magamra tekerve kimentem a fiúkhoz. 

Önfeledten cseverésztek a nappaliban, de ahogy megérkeztem rögtön maguk közé invitáltak. Le is huppantam a kanapéra, és páromhoz fordulva egy forró csók kíséretében megkértem hogy csináljon egy finom kvt. Amíg ő a konyhában foglalatoskodott mi beszélgettünk tovább Andrissal. Cikinek éreztem, hogy Ő tök anyaszült meztelenül ül, én meg bebugyolálva a törölközőbe, ezért levettem magamról. Meg is lett a hatása. Andris mintha most látott volna a nap folyamán először meztelenül megbűvölve nézte a melleimet: 

- Gyere nyugodtan, játszhatsz velük. – szóltam neki halkan. 

Nem is kellett neki több rögtön ráhajolt az egyik mellemre, és bekapta a bimbóm. Ahhhh. Imádom mikor a melleimet kényeztetik, főleg a bimbóim. Szopta falta, mintha nem lenne holnap, finoman szívta is, én meg hátra döntve a fejem csak élveztem és halkan nyögtem. Egyik pillanatban megfogta a kezem, és a félmerev farkára tette. Keményedett már a kicsike, meg megrándult ahogy simogattam, miközben a gazdája felfalta az egyik cicim a másikat meg markolászta. Örömmel konstatáltam, hogy rendesen keményedik már a farka a kezem alatt. Mondjuk nekem is eléggé nedvesedett már a puncim. Ezért fel is tettem az egymillió dolláros kérdést: 

- Andris, szerintem már elég nedves lent a helyzet, nem ellenőriznéd? - tettem fel neki a kérdést huncutul. 

Rögtön ott is hagyta az egyik cicim a keze és elindult a puncim felé. Ahogy a csiklómhoz ért, mintha villám csapott volna belém, nyögtem egy hatalmasat. Értette a dolgát mert se perc alatt el tudtam volna menni ahogy a csiklómmal játszott. Aztán hirtelen belém dugta az egyik ujját. Rögtön tövig csúszott és elkezdett lassan ujjazni miközben szopta a mellem. Én sem tétlenkedtem közben, húzogattam a bőrt a már kemény nagy farkán. Kis idő múlva éreztem, hogy az első ujjához társult még 1 és már két ujjal dugta a puncim. Nagyon közel voltam már hogy elélvezzek, de még nem akartam, pedig már baromi forró és lucskos volt a punim. Az ő farka is akcióra kész volt már, alig fért el a kezemben, és folyamatosan folyt belőle az előnedv. 

- Andris, még 1 ujjad elfér szerintem a punimba. – suttogtam neki halkan. Ahogy ezt kimondtam már éreztem is, ahogy kihúzza a két ujját majd mellé téve a 3.at újra visszatolja a lucskos szűk puncimban. Nyögtem egy hatalmasat. Imádom mikor párom játszik a punimmal és fokozatosan egyre több ujjával dugja meg. Egyszer volt, hogy majdnem az egész ökle bent volt. Imádom mikor egy nagy fasz, vagy kéz feszíti a puncimat. 

Na de térjünk vissza Andrishoz és a 3 ujjához ami egyre gyorsabban dugta a puncim. Éreztem, hogy másodpercekre vagyok az orgazmustól. Csurom nedves volt alattam már a kanapé ahogy folyt a puncim. Hirtelen bent tartotta tövig az ujjait és elkezdte mozgatni, úhh mondom most megyek el. És megéreztem, hogy a kisujja pedig elkezdi simogatni a popsim, és hirtelen - mivel már elég nedves volt a puncilevemtől – belém hatol. Na ott élveztem el, egy hatalmas nyögés sorozat kíséretében. A puncim csak úgy szorongatta Andris ujjait ahogy húzta kifelé. 

- Imádom ahogy elélvezel. – szólalt meg párom az ajtóban kvs csészéket szorongatva álló farokkal. 

- Oh szia életem, pont időben, most nagyon jól fog esni - és elvettem a kezeiből a 2 csészét. Egyiket Andrisnak adtam másikból én kortyoltam egy marhanagyot. Párom leült mellém és adott egy hatalmas csókot, én pedig rámarkoltam a kőkemény farkára. - Életem, látom tetszett a műsor. – mondtam neki huncutul – Mindjárt folytatjuk. 

Andris közben a kanapén hátra dőlve kortyolgatta a feketét, impozáns méretű farka meg állt mint a cövek. Gondoltam magamban, akkor folytatódjon a műsor, és az utolsó korty kvt lenyelve, bögrét az asztalra téve fel is keltem a kanapéról, ledobtam egy párnát a földre, és letérdeltem Andris elé. Szemtől szembe találtam magam az óriáskígyóval, amit rögtön két marokra fogtam és a kilógó bíbor makkra nyomtam egy csókot. Meg is rándult a kobra a kezeim között és keményedett is egy kicsit. Szép lassan bekaptam a makkját, már amennyit tudtam, mert hiába, hogy ma már volt a számba nem emlékeztem, hogy ekkora. Egyik kezemmel a heréit morzsolva másikkal a tövén húzogatva a bőrt elkezdtem lassan szopni. Kibaszott jó érzés volt ekkora farokkal játszani. Néha végig nyaltam a tövétől a makkig, néha a heréit szoptam miközben huncutul felnézve vertem a nagy faszt. Andris a tarkómhoz nyúlt a kezével, és összefogta a hajam a fejem tetején, mert már kezdett szétmenni a fürdés után hírtelenjébe csinált copfom. Végigfutott rajtam a bizsergés, mikor éreztem, hogy tartja a hajamat. Imádom mikor párom a tarkómat fogva szinte megdugja a számat. Ettől még intenzívebben kezdtem el szopni, és próbáltam minél többet a számba venni az oltári nagy faszból. 

Közben ide oda cikáztak a gondolataim, hogy vajon milyen pózban akarom újra tövig érezni magamban ezt a szörnyet. Éreztem, hogy újra nedves lett a puncim ezektől a gondolatoktól. És hirtelen megéreztem, ahogy párom nagy farka tövig merül a lucskos puncimba. A kis hamis jól kihasználta a felkínált lehetőséget. Szép lassan kezdett el kúrni, tövig majd ki, és így tovább, amíg én Andris farkát szopva nyögtem. Csodálatos érzést volt hogy párom nagy farka bennem, és én közben egy másik nagy faszt szophatok. Gyorsabb tempóra kapcsolt szerelmem, és elkezdte szétkefélni a pici puncim miközben néha néha jó nagyokat csapott a seggemre. Én pedig nyögtem hangosan, már amennyire Andris farka engedte. Egyik pillanatban párom megfogta a hajam, amit eddig Andris fogott, és elkezdte hátra húzni a fejem. Úúúúú ezt de imádom. Néha engedett egy kicsit, akkor próbáltam újra bekapni az orrom elött ágaskodó faszt, de ahogy elértem volna újra visszahúzott a hajamnál fogva. Pár alkalom után nem húzott vissza hanem mikor pont bekaptam Andris farkát rányomta a fejem. Picit meglepődtem, viszont izgatott is hogy ilyen kontroll alatt vagyok így felnyögtem hangosan. 

- Szeretnéd életem, ha Andris megkúrná a szád? – kérdezte tőlem párom. 

Csak halkan nyöszörögni tudtam, de azért megpróbáltam bólogatni, bár nehéz volt egy farokkal a számban. Következő pillanatban párom elengedte a hajam, majd Andris két kezét éreztem meg a tarkómon a hajamat fogva. Stabilan megtartotta a fejem, és elkezdte lassan óvatosan kúrni a szám a hatalmas faszával. Nagyon furcsa élmény volt, de közbe izgatott is. Nyöszörögtem, nyögtem tele szájjal, a nyálam folyt a szám szélén le a melleimre és Andris heréire. Hirtelen megéreztem, hogy párom ráköp a popsimra, és elkezd játszani a popsilukammal. Ááááá kész voltam. Tudtam mit tervez, és toltam hátra a popsim, hogy minél előbb becsússzon az ujja. Nem kellett sokat várni, mert tövig csúszott rögtön. Kis idő múlva éreztem a második ujját is, és elkezdte tágtani a popóm. Alig vártam, hogy áttegye a nagy farkát a seggembe. Imádtam mikor szétkúrja a pici popsim ami sokkal szűkebb mint a puncim. Nem szoktuk gyakran csinálni, mert rendesen meg szokta dolgozni. Közben Andris abbahagyta a szám kúrását és hátra dőlve élvezte ahogy önkívületi állapotban szopom a farkát. 

Pár pillanat múlva meg is éreztem ahogy párom ujjai helyet cserélnek a farkával és szép lassan elkezdi a makkját betolni a popsimba. Nyögtem mint akit nyúznak, de jó értelemben. Szép lassan haladt beljebb és pár perc múlva tövig volt már a popsimba. Kb olyan tempóban kezdte el kúrni, mint előtte a puncimat. Éreztem, hogy nemsokára el fog élvezni, és tele fogja tölteni a puncim, de nekem nem ez volt a tervem. 

- Drágám, még ne menj a popómba. - szóltam hátra szerelmemnek, majd Andrisra néztem, megnyaltam a makkját, és: - Meg akarom lovagolni a farkad, menjünk be a hálóba. 

Drágám kihúzta lüktető popsimból a farkát, és felsegített a földről. 

- Tudom ám mit tervezel. – kacsintott rám, majd elindult a fürdő irányába. Én megkérdeztem Andrist kér e valamit inni, majd kimentem a konyhába vízért. Nagyon jól esett a hideg víz, és kellett is, mert tudtam, hogy sok folyadékot fogok még veszíteni izzadság formájában. Mire visszamenten a hálóba Andris már hanyatt fekve játszott a farkával az ágyon. Nagyon kívántam már magamban újra azt a nagy faszt. Gondoltam egy merészet. 

- Andris, használtál már péniszgyűrűt? – kérdeztem tőle - Nem, még nem, de szívesen kipróbálom, ha szeretnéd. – jött a válasz kacsintva Párommal gyakran használunk, imádom hogy sokkal eresebb, és keményebb lesz tőle a farka. Megkerestem az egyiket amit nem használunk, és odadobtam Andrisnak. Ő beállította, hogy a farkára tudja húzni, majd letolta a tövére, és megszorította, hogy elszorítsa a farka tövét. Elkezdett ismét játszani a farkával, de mivel ez a bőrt teljesen leszorítja így a fitymája már nem mozgott és nem tudta úgy verni a farkát mint előtte. Felkaptam a síkosítót az éjjeli szekrényről és nyomtam a makkjára egy kicsit. Ő rögtön szétkente a farkán, és elkezdte lassan verni. 

- Hú nagyon fura érzés, szinte szét akar robbanni a faszom olyan kemény. Szerintem még sose volt ilyen eres. – mondta rám nézve, farkával játszva. 

- Na add csak ide hagy kóstoljam meg. – és rögtön lefeküdtem mellé és vettem is ki a kezéből a kőkemény faszt. Hát basszus mint a beton. Mintha szét akarna robbanni úgy dagadtak ki az erek rajta. Nem bírtam ki, hogy ne kapjam be a hatalmas makkját. Andris mintha megérezte volna, hogy miért úgy feküdtem le mellé, hogy hozzáférjen a puncimhoz, rögtön kezelésbe, akarom mondani ujjazásba vette. Rögtön 2 ujját tolta be a lucskos puncimba. Könnyen becsúszott, és el is kezdett keményen ujjazni. Én hol vertem, hol szoptam a farkát, míg szegény kis puncimba már a 3. ujj kért belépési engedélyt. Ahh de jól feszített ahogy mozgatta bennem mind a 3at. Volt hogy teljesen kihúzta és a csiklómmal játszott, másik pillanatban meg tövig tolta őket. Én közben 2 kézzel vertem a farkát, majd ránéztem és: 

- Most nagyon meg foglak lovagolni!!!!! – közöltem vele. 

Ahogy ezt kimondtam, már keltem is fel, egyik lábam áttettem a dereka felett, féltérdre ereszkedtem és a hatalmas farkat odaillesztettem a puncimhoz. Elkezdtem ráereszkedni a nagy makkjára. Az előbbi ujjazása 3 ujjal sokat gyorsított a behatoláson, mert már tágabb volt a puncim, mint legelső alkalommal. De azért megéreztem ahogy belém csúszott a makkja. Nem is mertem rögtön tovább engedni. Andris közben megmarkolta a melleim. Egyik kezemmel még mindig a farkát fogva lejjebb ereszkedtem. Kibaszottul élveztem ahogy feszítette szét a puncim, de tudtam, hogy még sehol sem tartunk. Andris a bimbóimmal játszott, csípte, csavargatta őket. Lassan lovagolni kezdtem a farkán, és mindig picikét jobban beljebb engedtem magamba. Éreztem, hogy ebből megint hamar lesz orgazmus. Andris elkezdte emelgetni a csípőjét kicsit így általa is egyre többet nyelt el a kicsi puncim a hatalmas farkából. Én még egyik lábammal ellent tartottam, így nem tudta tövig tolni. Sokkal keményebb és vastagabbnak éreztem mint legelőször, gondoltam, hogy a péniszgyűrűtől lehet. Hangosan nyögtem ahogy a gigantikus fasz ütemesen kúrja a pici puncim, miközben a gazdája erősen markolja a melleimet, és felváltva szopja a bimbóim. Tudtam, hogy mindjárt kurva nagyot fogok élvezni, így lassan elkezdtem a lábamat letenni a csípője mellé, majd egy hirtelen pillanatban tövig ültem a farkába. UHHHHHHHHH és ahogy legelőször mikor tövig volt bennem most is ordítva élveztem el. A puncim lüktetett a hatalmas faszon ami csak addig pihent meg, míg végig ment rajtam az orgazmus okozta remegés, majd elkezdte ütemesen, most már tövig kúrni a puncim ami - ahogy orgazmus után lenni szokott – elkezdett szűkülni. Még nagyobbnak éreztem, mint előtte de imádtam ahogy kitöltött. Andris közben folyamatosan szopta a melleimet, és néha még a popsimra is rácsapott. 

Ekkor jelent meg párom, aki mint utólag kiderült az ajtóból nézte végig az akciót, majd felém állt és arcom elé tartotta kőkemény nedves farkát. Rögtön rácuppantam és elkezdtem szopni. Sokat fantáziáltunk erről régen, hogy egy nagy faszon lovagolva szopom őt, és hát most tessék. Sokkal jobb, mint elképzeltem. Párom fogta a fejem és szinte dugta a szám, amíg Andris hatalmas farka tövig dugta a lucskos puncim. Hirtelen Andris rámarkolt a popsimra szétfeszítette megemelt magán egy kicsit és iszonyú gyorsan mint a légkalapács elkezdett baszni. Előre kellett dőlnöm olyan tempót diktált, feje elveszett a melleim között amiket még így is csókolt és harapdált. Párom közben a hátam mögé dőlt, hogy közelről csodálja a műsort. 

- Úristen drágám, nagyon sexy ahogy a kis puncid szétkúrja egy hatalmas fasz. Hogy elnyeli

- Imádom életem. Kibaszott jó ahogy szétkúr. ááááááá 

Andris nem lassított, csak kúrt mint egy gép. Aztán éreztem valami mocorgást az ágyon és a következő pillanatban párom már a popsilukam masszírozta. - Bazdmeg - nyögtem egy hatalmasat. Majd párom egyik ujja rögtön bennem is volt. Andris lassított, szinte le is állt, én meg csak feküdtem rajta. Párom ujjazta a popsim 1 majd 2 ujjal. Andris közben kicsiket lökött a faszán, de szinte teljesen tövig volt bennem. Aztán elérkezett a pillanat ami után alig emlékszem valamire. Éreztem ahogy párom makkja becsúszik a popómba, és pár kisebb lökés után szinte teljesen elmerül és lassan elkezdi kúrni. Még az is megvan, hogy Andris újra elkezd finoman lassan baszni. De miután mindketten gyorsabb tempóra kapcsoltak és percek alatt kurvanagyot élveztem, már csak rövid emlékfoszlányok vannak. Párom csapkodja a popsim, Andris a derekamnál fogva szorít magához és irgalmatlanul kefél, én András hajába markolva csókolom vadul, majd érzem, hogy párom elélvez a seggembe, és ömlik a forró geci a popsimba, és újra elmegyek. Paff kész. Ez utána nem emlékszem semmire. Nem tudom mennyi esett ki, de arra ébredek, hogy hanyatt fekve fekszem, és szinte úszom a geciben. A fiúk elmondták, hogy miután elmentem együtt a párommal, még András dolgozott egy kicsit a puncimon, majd hanyatt fektetett maga mellé, és kb. fél percig tartó élvezéssel szétspriccelte a melleim hasam, nyakam mindenem. Na hát erre ébredtem, és miután a srácok ezt elmesélték, el is aléltam rögtön… Egyenlőre vége, de Andrással még találkoztunk párszor.

BBW3some