Amikor néhány héttel ezelőtt áttettek minket digitális oktatásra, tök jó poénnak tűnt. A kollégium bezárt, én is hazaköltöztem vidékre a szüleimhez. A suliban nem igazán tudták hogyan is oldják meg ezt a helyzetet, szóval inkább pihi volt mint tanulás. Az első héten még élveztem is az egészet. De aztán lassan "kezdett elgurulni a gyógyszerem"...
Ha lehetne is mászkálni, akkor sem lenne nálunk igazából hova menni, szóval marad az itthon lét. Szórakozásnak pedig a tévé, az internet és a maszti. ;) Szokásommá vált, hogy minden reggel masztival indítom a napot. Szinte még félállomban benyúlok a pizsimbe és elkezdem simogatni a puncim. Ki se nyitom a szemem míg el nem élvezek.
Szóval eleinte még élveztem is az itthonlétet, de egy idő után kezdett elég unalmassá válni. Néhány nap múlva arra lettem figyelmes, hogy nem elégszem meg a reggeli maszturbálással, és egyre többet nyúlok magamhoz. Ebben persze szerepet játszik az is, hogy a szüleim dolgoznak, így egész nap egyedül vagyok itthon. Sokszor délutánig pizsiben töltöm a napot. Így a kezem nagyon könnyen megtalálja az utat a puncimhoz.
Eleinte csak a kezemet használtam, aztán elkezdtem új dolgokat kipróbálni. Amit először kipróbáltam, hogy meglovagoltam a párnámat. A lábam közé gyűrtem, ráültem és a csípőmet mozgatva dörzsöltem hozzá a puncimat. Mintha egy faszin lovagolnék. Izgató volt, és egy kicsit furcsa, hiszen eddig csak az ujjaimat használtam maszira. Kicsit lassabban is jött össze, de hatalmasat élveztem a végén.
Teljesen felpörgetett ez a párnás lovaglás, még fél óra múlva is érzetem hogy tiszta nedves vagyok. Azon vettem észre magam, hogy egyfolytában azon pörög az agyam hogy mit tudnék a puncimba dugni. Megakadt a szemem egy vázán, ami vastag üvegből készült, a formája meg olyan mint egy nagy kémcső. Van egy vasból készült tartója amiből ki lehet venni magát a vázát.
Mielőtt igazából felfoghatam volna hogy mit is csinálok, kivettem az üveg vázát a tartóból, és elindultam vele a fürdőbe, hogy megmossam. Aztán ledobtam a pizsamámat és becsusszantottam a még mindig lucskos puncimba. A vázának ugyan keskeny, de még igy is jóval vastagabb mint bármelyik farok amivel valaha dolgom volt. Egyáltalán nem voltam benne biztos hogy belém fog férni. Először lassan kezdtem a puncimba tolni, de úgy fel voltam izgulva és olyan nedves voltam hogy viszonylag könnyedén csusszant belém. Minden lökéssel egyre mélyebbre tudtam tolni. Néhány perc múlva már keményen dugtam a puncim az üveggel. Izgató volt látni ahogy a vastag váza szinte tövig belém csusszan, a hűvös, kemény anyaga pedig teljesen új élmény volt.
A második hét végére kb kialakult a digitális oktatás végleges menete is. Vannak online előadások, és egyéni munkák vegyesen. Mivel az év végén érettségizni kell(ene), így a tanárok bejelentették, hogy számonkérések is lesznek! Webkamerás feleltetések, vagy valamilyen online teszt formájában. Így a hagyományos órarend mintájára lett egy digitális órarend. Vége lett a későn keléseknek, szinte minden nap reggel nyolckor már online órán kell részt venni.
Persze azért nincs nagy para, hiszen elég tíz perccel kezdés előtt kimászni az ágyból, felvenni egy pulóvert a pizsamára és bejelentkezni az órára. Derektől felfelé mindenki kb rendben is van. de hogy derék alatt mi van, az senkinek sem látszik. Márpedig rajtam derék alatt legtöbbször csak egy pizsama alsó, vagy egy picike bugyi van. ;)
A reggeli maszti azóta is megvan, szóval én általában kielégülten és nedves puncival ülöm végig az első órákat. Vicces és izgi, hogy ahogy szemtől szembe ülök a tanárral meg az osztálytársaimmal senki sem tudja, hogy közben meg tiszta tócsa vagyok. A kedvencem a töri. A töri tanár egy jófej dögös negyvenes pasi, aki teljesen beindít. Az óráján gyakran elkalandoznak a gondolataim. Néha még a bugyimba is be-be nyúlok. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy vajon lebuknék e, ha masztiznék óra közben? Igazából eléggé necces, mert a tanár úr gyakran tesz fel kérdéskét és gyakran szólít fel diákokat. Bár ettől még izgalmasabb az egész.
Napközben elég sokat maszturbálok. A naponta háromszor-négyszer biztos hogy magamhoz nyúlok, De ha olyan a kedvem ennél még többször is. A rekord eddig a nyolc orgazmus egy nap alatt. Már leszoktam arról hogy csak a kezemet használjam. Rengeteg új dolgot próbáltam ki és sokszor azt veszem észre, hogy az órákon is azon agyalok, hogy milyen módszerrel csináljam a legközelebb,
A párnát és a kis vázát rendszeresen használom, de azóta szinte már mindent a puncimba dugtam amit csak lehetett. Csináltam már banánnal, uborkával, sörös üveggel. Este a fürdés közben sokszor előkerül valamilyen tusfürdős vagy samponos flakon, és persze az örök favorit, a zuhany rózsa.
A legújabb kedvenc az elektromos fogkefe. Eddig meg sem fordult a fejembe, hogy ilyenre is lehetne használni. Na de mit tesz ez a karantén! Óra közben ugrott be az ötlet, és alig vártam hogy vége legyen és kipróbálhassam. Amint vége lett az online órának, rohantam a fürdőbe a fogkeféért, hiszen 10 perc múlva kezdődött a következő.
Gyorsan ledobtam a nacimat, széthúztam a puncimat és elkezdtem a fogkefével simogatni a csiklómat. Nagyon izgultam, először nem is mertem bekapcsolni, csak óvatosan mozgattam a csiklómon körbe körbe. A fogkefe sörtés részét is kipróbáltam. Egy kicsit csiklandós, de inkább szúrós érzés volt. Csak nagyon óvatosan csinálhattam vele, hisz a csiklóm még mindig elég érzékeny volt még a reggeli masztitól. Az elég hamar egyértelmű lett, hogy bekapcsolva nem lesz jó megoldás.
Bekapcsoltam a fogkefét. Már ráfért volna egy töltés, de most pont kapóra jött, hogy nem rezgett olyan vadul. Óvatosan hozzáérintettem a csiklómhoz a fejét. (nem a kefés, hanem a sima oldalát) Megrezegtette az egész puncimat. Először egy kicsit furcsa érzés volt, de aztán megtaláltam a tökéletes helyet. Becsuktam a szemem, és hagytam hogy zizegve izgasson. Éreztem, ahogy nedvesedek, és ahogy folyik végig a fenekemen. A rezgések nagyon hamar eljuttattak a csúcsig. Éreztem hogy közeledik, majd egyszer csak kirobbant belőlem az orgazmus. Nagyon jó volt! Nem akartam abbahagyni, de a csiklóm olyan érzékennyé vált, hogy nem tudtam tovább izgatni. Ekkor megfordítottam a fogkefét, és a nyelét a puncimba dugtam. A rezgéseket így már belül is éreztem, A lüktető csiklómnak ennyi stimuláció is elég volt.
Egyre gyorsabban dugtam a puncim a fogkefével. Megfordult a fejemben, hogy szerencsére vízálló, mert most tuti tönkre menne annyire nedves voltam. Cuppogva járt bennem ki-be, a rezgés pedig nagyon kellemes volt. Nem is hagytam abba, amíg újra el nem élveztem!
Persze az óra közben elkezdődött, így nem igazán volt időm rendbe szedni magam. Alulról teljesen pucéran, tocsogó és lüktető puncival ültem le a gép elé. Töri óra jött a kedvenc tanárommal. Csak remélni tudtam, hogy nem fog felszólítani., de persze feltűnt neki hogy késve kapcsolódtam be így ezt bebuktam. Felenem szerencsére nem kellet, de egy pár percig így is é voltam a középpontban. Próbáltam megemberelni magam, hogy ne remegjen a hangom... De ha tudnátok hogy ülök itt... csupaszon, felizgulva...
Óvatosan benyúltam a lábam közé, és lassan simogatni kezdtem a nedves nunimat. Amíg a tanárom velem beszélt, folyamatosan simogattam magam... és óra közben csendben, titokban átéltem aznapi negyedik orgazmusomat.
Azóta szinte minden órát csupin nyomok. Felizgat hogy senki sem sejti hogy közben rosszalkodok. Pedig érdekes dolgokat látnának, ha a kamera egy másik szemszögből látna. Ők csak felüliről látnak engem, de nektek megmutatom a titkos oldalam.
Kitti (18)
Ha neked is van hasonló, megtörtént vagy kitalált történeted és szívesen megosztanád másokkal, töltsd fel az oldalra és mi megjelentetjük! Eddig kizárólag e-mailben tudtál nekünk szexsztorikat küldeni, most már közvetlenül az oldalon is megteheted!