Idén nyáron történt, hogy néhány napot egy régi barátomnál töltöttem. Péterrel már jó pár éve nem találkoztunk, de most végre sikerült összehozni egy hosszú hétvégét a szép idők emlékére. Úgy terveztük, hogy hétvégén végig járjuk a régi helyeket (amelyik még megvan) beszélgetünk, iszogatunk, bulizunk. Meg amit még dob a gép. Pont mint anno! 😝
Péntek esete lenéztünk Péter "törzshelyére". Úgy terveztünk iszunk néhány sört és lépünk tovább. A kocsmában ott volt Péter mostani társasága. Ők péntekenként itt szoktak összejönni, lazulni egy kicsit. Leültünk hozzájuk, bemutatkoztunk egymásnak, aztán beszélgetésbe elegyedtünk. Persze ők összeszokott társaságként dobálták a sztorikat, poénokat. Én leginkább Péterrel beszélgettem, meg a mellettem ülő lánnyal, Renivel.
Renátával elég gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Aranyos, közvetlen, vicces lány volt, és nem mellesleg áradt belőle a "dög". Nem egy vékony cicababa, hanem egy olyan jó "fogni való" harminc pluszos. Minden porcikájából és minden gesztusából sugárzott az erotika. Az a típusú csaj, akit ha meglátsz az jut eszedbe, hogy "Uhh! Szétcicnálnám!". Rám legalábbis ilyen hatással volt. Szerintem ezt ő is észre vehette rajtam, de egyáltalán nem zavarta. Sőt mintha tetszett is volna neki.
Néhány óra és néhány sör múlva, mi elköszöntünk, hogy megyünk tovább. Búcsúzáskor Reni és a párja meghívott minket másnapra bográcsozós kerti partyra hozzájuk. Péter rám nézett, hogy mi a véleményem. Naná hogy igent mondtam!
Búcsúzáskor puszi-puszi. Reni közben súgott valamit a fülembe. Csak egy szó volt, de ahogy mondta éreztem hogy megmoccan valami a nadrágomban. Egész estére a fülembe tette a bogarat. Jól hallottam? Jól értelmeztem? Na majd holnap kiderül...
Az esete további része jó hangulatban, de viszonylag eseménytelenül telt. Jártunk helyről helyre, iszogattunk, felidéztük a régi sztorikat. A sokadik kör után, aztán szóba került a holnapi kerti parti, és Reni. Mondtam, hogy nekem nagyon bejön a csaj, és hogy szerintem ő is rám mozdult. Erre Péter csak sokat sejtetően mosolygott... "Hidd el, ha bejössz neki, azt észre fogod venni. És akkor már csak te szúrhatod el. 😉" Aztán elmesélte, hogy már neki is "megvolt", és hogy pont olyan a csaj, mint amilyennek képzeltem. Vadóc, szexi, imádja a szexet és piszkosul jól is csinálja. És hogy bármi jóban benne van...
Kb. itt jártunk, amikor egyszer csak megzizzent a telefonom. Mintha csak megérezte volna, hogy miről beszélünk, Renitől kaptam egy üzit. Megkeresett face-en és rám írt. Vagyis nem írt, hanem egy képet küldött... Uhhh! A farkam azonnal felállt, és rögtön tudtam, hogy ezt már csak én cseszhetem el!
Szóval ilyen előzmények után mentünk másnap bográcsozni. A meghívás négytől volt érvényes, és mi jó vendégekhez híven a magadott időre ott is voltunk. Kialudni ugyan sikerült magunkat a hajnalig tartó mulatozás után, de a fejem nem volt még az igazi, szóval alig vártam már hogy kibontsak egy "gyógysört".
Már voltak ott néhányan, de a legtöbben csak később érkeztek. Estig igazából semmi érdekes nem történt. Iszogattunk, beszélgetünk, kevergettük a gulyást. Reni párja elég erős iramot diktált, ami a pálinkákat illeti, de én megpróbáltam "okosan" italozni. Ezzel nem volt mindenki így, úgyhogy vacsora utánra már elég emelkedd hangulatban volt a társaság. Aztán az asszonyok elkezdték szépen sorban hazacitálni a párjaikat. Reni barátja is megfáradt és tizenegy körül elvesztettük. Akkor még rajtunk kívül volt egy házaspár, de nemsokára ők is hazamentek.
Reni jó háziasszony módjára végig toppon volt. Az elején úgy tűnt mintha semmi sem történt volna tegnap, de ahogy telt az idő ő is egyre fesztelenebb lett. Sokat mondóan rám-rám villantotta zöld szemét, és amikor csak alkalom adódott rá, hozzám ért. Ahogy fogytak a vendégek és a pia, egyre oldottabb lett.
Mire az utolsó vendég is elment, elmúlt éjfél. Már csak hárman maradtunk, Reni, Péter és én. Reni barátja már rég a szobában horpasztott, de itt kint a kertben most kezdődött csak a party.
A beszélgetés egyre sikamlósabb területre tévedt, és egy idő után már azt vettük észre hogy nyíltan szexuális tartalmú lett. Reni elmesélte, hogy a párjával nem igazán jó a szexuális életük, pedig ő nagyon sok mindenben benne van, és nagyon sok mindent szeretne még kipróbálni. Elmesélte hogy volt már két faszival egyszerre, és hogy nagyon szeretné kipróbálni egy másik csajjal, de erre még nem volt lehetősége. Sőt kipróbálná hogy milyen lehet három vagy több férfival egyszerre. Aztán szóba kerültek szexjátékszerek. Reninek is volt pár segédeszköze. Vibrátor, csiklóizgató, meg egy dldó.
- Szeretnétek látni? - Kérdezte
- Mit műbrédet? Vagy egy vibri show-t?
- Ahham... a dildót...😉
- Még jó hogy! Ha már így feldobtad...
Bement a házba és nemsokára visszajött egy méretes műfasszal.
- Uhh! Nem kicsi! És akkor most jön a dildó show? 😉
- Szeretnétek?
Kérdezte incselkedve, és szemből beleült az ölembe. Egyáltalán nem zavartatta magát Péter miatt. De hát miért is zavartatta volna, hiszen ők már dugtak.
Megmarkoltam Reni seggét, és magamhoz húztam. A farkam már keményen ágaskodott és nadrágon keresztül is érzetem az ágyéka forróságát, ahogy hozzám dörgölte a punciját. A szemébe néztem (huncut zöld szem, és érzéki száj) és megcsókoltam. Mohón visszacsókolt. Aztán hirtelen felpattant az ölemből.
- Maradjatok a helyeteken! - Szólt ránk
Kortyolt egyet a söréből és felült a kerti asztalra. kezében a hatalmas műfasszal. Lassan simogatta ás játszott vele mintha egy igazi pénisz lenne. Aztán a szájába vette és nyalogatni, szopgatni kezdte. Közben egyfolytában engem nézett. Aztán a másik kezével elkezdte magát simogatni. Simogatta a combját, a melleit. Eddig a pontig akár még poén is lehetett volna ez az egész, de ekkor benyúlt a nadrágjába és a punciját kezdte el simogatni. Pár másodperc után ledobta a rövidnacit. Egyszerre húzta le a bugyijával együtt, és mindkettőt hagyta hogy a földre essen. Először úgy meglepődtem hogy azt hittem álmodom.
Felhúzta a lábait. A csupasz puncija kinyílt mint egy rózsa, és nedvesen csillogott a tűz fényében. Oda illesztette a műbrét, és magába csúsztatta...
folyt. köv...
Ha neked is van hasonló, megtörtént vagy kitalált történeted és szívesen megosztanád másokkal, töltsd fel az oldalra és mi megjelentetjük! Eddig kizárólag e-mailben tudtál nekünk szexsztorikat küldeni, most már közvetlenül az oldalon is megteheted!