Amikor megnyertem a Womanizer csiklóizgatót, nagyon megörültem, és akkor meg is ígértem a Vibrátor Infónak hogy beszámolok a tapasztalataimról. Elhatároztam hogy nagyon alapos leszek. Figyelek majd minden apróságra, az első benyomásra, a működésre, előnyökre, hátrányokra. Szóval kitaláltam hogy majd egy nagyon hivatalos kis tesztet rakok össze, hálából amiért enyém lehet ez a kütyü. Aztán rájöttem hogy egy ilyen beszámolót (tesztet) megírni nem is olyan egyszerű. 🙂
Szóval előszöri is megköszönném, hogy enyém lehet ez a Womanizer Pro csiklóizgató. A sokféle változat közül Tattoo színváltozatot választottam. Szeretem a fekete színt és a kis koponyák is nagyon tetszettek rajta. Amikor még csak olvasgattam a leírásokat, elég hihetetlennek tűnt, hogy létezik olyan csiklóizgató, mely ennyivel többet nyújt többi (számomra is ismert) társánál. De azt kell mondjam a leírások egyáltalán nem túloztak! 🙂
Amikor megérkezett izgatottan bontottuk ki a párommal a csomagot. Mivel elhatároztam hogy nagyon jó kis tesztet írok 🙂 rögtön lőttem is róla néhány fotót. A doboz egyszerű te elegáns. A vibrátor színe és motívumai köszönnek rajta vissza. A dobozt kinyitva megpillantottam magát a kis nőcsábászt (Womanizert). Tényleg nagyon elegánsnak hatott. Bársonyos fekete borítás, krómszínű szabályzó, és a csillogó Swarovski kristály bekapcsoló gomb. Igaz hogy mindezek csak külsőségek, de egyértelműen exkluzivitást és minőséget sugároznak.
A készüléket kézbe véve, tényleg bársonyos tapintású. Súlyra nem túl nehéz, de azért érződik rajta hogy “van benne anyag”. A mérete… hát írják hogy kisebb lett mint az elődje, és a fotókon is látszik, de azért nem mondhatni hogy aprócskára sikeredett volna. Az igazat megvallva, kézbe véve nekem kicsit nagy. De az tény hogy az elődjéhez képest sokkal szebb a megjelenése és a kidolgozása.
A dobozban található még egy bársony tároló táska, egy töltő, és egy pót szívóharang XL méretben. (Nekem erre nem volt szükségem – kipróbáltam ugyan, de a kisebb harang jobban működött nálam – de mivel nem vagyunk egyformák, mindenképpen hasznos tartozék) A cserélhető szilikon gumiharangjai anatómiailag jól alkalmazkodnak a kisebb nagyobb intim adottságokhoz.
A készülék akkumulátoros, és az aksiban volt még egy kis szufla. Azt írják, hogy első alkalommal mindenképpen érdemes teljesen lemeríteni majd legalább négy órán keresztül folyamatosan tölteni. Reménykedtem hogy töltöttsége elég lesz egy gyors teszthez, mert nem volt kedvem négy órát várni míg kipróbálhatom. Elég volt 🙂
A Womanizer Pro 8 fokozatban állítható. A Swarovski gombbal kell bekapcsolni és a króm színű fokozat állítóval lehet sorban lépkedni az erősségi fokozatokon. Eleinte nem esett túl kézre a fokozatállító, de mivel ez a kényeztető teljesen másképp működik, és másképp kell használni mint bármilyen más vibrátort, ez igazából csak ennek volt betudható. Bekapcsolt állapotban a kis szilikon harang vörös fénnyel izzik (ami számomra megint csak másodlagos tulajdonság), működés közben viszonylag csendes. Az alacsonyabb fokozatokon szinte hangtalan, de hetes, nyolcas fokozaton már nem ilyen diszkrét a működése.
Első alkalommal még egy kicsit ügyetlenkedtünk, de párommal közösen megbirkóztunk a feladattal. 🙂 A gyári töltöttség egy gyors orgazmusra volt elegendő, aztán a készülék lemerült. Így feltettük a töltőre. Töltés közben a szilikon vákuumharang zöld színnel pulzál, a teljes töltöttséget pedig folyamatos fénnyel jelzi.
A nők nagy részének szüksége van arra, hogy az intim együttlét alkalmával (közben) a csiklójukat is izgassák, hiszen vannak akik csak így élik át az orgazmust. A Womanizer erőssége különlegesen pulzáló, ritmikus szívó stimulációjában rejlik. Már az első használatkor meghatározó élményt nyújtott, amit nem igazán lehet összehasonlítani más élménnyel. Nagyon különbözik minden eddig általam próbált eszköztől. Ez a szívó, pulzáló érzés semmilyen más eszközzel nem váltható ki. Olvastam hogy sokan az orális szexhez hasonlítottál, és valóban, talán tényleg ehhez hasonlít a legjobban.
A szívóharangot elég csak vákuumosan rácuppantani és azonnal érzékenyen érinti a csiklót, nem kell millimétereket tologatni, hogy megtaláljuk a megfelelő érzékeny pontot. Még nagyobb a hatás, ha két ujjunkkal széthúzzuk szeméremajkunkat. És valóban! Az orgazmus 1-2 percen belül bekövetkezik újra és újra…., elég nagy intenzitással és hosszú ideig tart. Semmivel sem téveszthető és összehasonlítható orgazmust nyújt. A Womanizer Pro erőssége 8 fokozattal szabályozható. Személy szerint, nem tudok ragaszkodni egy bizonyos fokozathoz. Amennyiben egy kicsit húzni szeretném a dolgot elég a max. 4-es fokozat, viszont ettől feljebb garantált az egy percen belüli orgazmus. Személyes rekordom eddig kb. 10 perc alatt 6 orgazmus. És ezek egyik esem “orgazmusocska”, hanem teljes testet megrázó hatalmas élvezések. És ami más kényeztetőszereknél soha nem fordult velem elő, használatakor elég gyakori a spriccelés.
A kezdeti nehézségeket leküzdöttük. Ez nem egy vibrátor, másképp kell használni, másképp kell tartani. Most már nem jelent gondot a helyére illeszteni, és kezdetben a gombok sem estek kézre, de most már gond nélkül tudom a fokozatokat menet közben is váltogatni.
Az akkumulátora szerintem szenzációs. Még csak egyszer töltöttük, és azóta több tucat orgazmust éltem át vele. A vákuum harang könnyen levehető róla így ez egyszerűen tisztítható folyó víz alatt. A készülék maga sajnos nem vízálló, így nála a “cicamosdás” alkalmazható. Célszerű beszerezni szexjátékszerekhez használatos törlőkendőt, ami egyben fertőtlenít is.
A Womanizer igazi nagy élvezetet tud adni, többször egymás után. Mindenféle rákészülés nélkül könnyen, gyorsan használható. Elég csak rácuppantani a csiklóra… és bumm! Jön az orgazmus 😉 Azoknak ajánlom, akik kifejezetten csiklóizgatót szeretnének, és szeretik az orális kényeztetést.
Nálam egyértelműen csillagos ötöst érdemel! És így, hogy már tudom mit tud, az árát sem találom túl magasnak.
Neked is van szexjátékszered? Megosztanád tapasztalataidat olvasóinkkal fotóval vagy akár anélkül? Az alábbi link segítségével ezt rendkívül egyszerűen megteheted! Véleményed segíthet másoknak, hogy megtalálhassák a számukra ideális játékszert. Termékteszt feltöltése >>>