Hétfő
Kriszta a szokásos úszásoktatásra vitte öccsének lányát, majd segített neki az átöltözésben és a medencéhez kísérte. Miután az oktató felügyeletére bízta, keresett egy helyet, hogy leülhessen. A medence körül reggel tájban azért még akad ülőhely bőven, így egy székre leülhetett volna, de mégsem tette. Leült a medence szélére, a lábait pedig a kellemes vízbe lógatta majd belekezdett egy keresztrejtvény fejtésébe. Jöttek-mentek az emberek, időnként felnézve látta, hogy minden korosztály képviselteti magát, de hát az uszoda már csak ilyen.
Negyvenkét évesen még igazán tündökölt, a kívülálló gondolhatta akár azt is, hogy a saját lányát hozta úszni tanulni. Egy gyereke azért neki is akadt, egy fiú, de azt egy sikertelen válás során elvitte az apa. Volt férjének komoly kapcsolatai voltak és saját munkanélkülisége, amit ennek a helyzetnek köszönhetett, végül oda vezetett, hogy a sors összejátszott ellene. Ezekben a dolgokban, az egyszerű ember elég kevéske. No, de mindegy is, már rég nem kesergett a saját dolgai miatt, párkapcsolatot pedig nem akart többet, csak élvezni azt, amit elé hoz az élet. Szóval, ott ücsörögve, lábait a vízbe lógatva és fejtegetve a rejtvényt, egyszer csak megállt előtte egy alak, majd megszólította.
- Kriszta, igaz?
Felnézett és látta, hogy az egyik uszodai alkalmazott az, ráadásul az, amelyik neki is már megmozgatta a fantáziáját korábban.
- Igen, Kriszta vagyok, de honnan tudja?
- Még régről megjegyeztem. - mondta úgy, mint aki mindent tud.
- Tegeződjünk, ha nem probléma. - folytatta
Kriszta sodródott a történésekkel, de valahol ezzel nem is volt baja.
- Persze, szia, Kriszta vagyok. - nyújtotta a kezét.
- Neked is szia, Norbi vagyok. - mondta majd megfogta Kriszta kezét és hosszan tartotta a sajátjában, mintegy fogva.
Jól eső borzongás futott végig ezen a mindig tüzes nőn és úgy döntött, hogy hellyel kínálja.
- Ha van kedved ülj le mellém nyugodtan, kicsit nyaktörő innen felfelé nézni rád. - mondta, amire Norbi rögtön le is ült és Kriszta felé fordult.
- Szóval azért is álltam meg most, hogy egy pár szót válthassunk, mert láttam, hogy mindig egyedül vagy és arra gondoltam, hogy hátha szingliként keresel valamiféle kapcsolatot. - mondta mosolyogva, miközben elég közel húzódott hozzá.
- Értem. És mire gondoltál pontosan, milyen kapcsolatra?
- Nos, az a helyzet, hogy látszódik rajtad a tüzesség és szóval roppant kiemelkedsz a nők soraiból, szóval testi-lelki kapcsolatra gondoltam. - mondta Norbi, miközben kissé zavart is lett, az arca is egy kicsit kipirosodott.
- Hát az a helyzet – kezdte válaszát izgatottan Kriszta - hogy kapcsolatban vagyok, ezért a lelki kapcsolat nem fér bele a történetbe, de a testi dolgon elgondolkodnék. - mondta, miközben érezte, hogy odalent elönti a forróság. A nap első hazugságán túljutott, hiszen egyedül élt, de hát nem kell mindent tudnia a másiknak, főleg ha csak testi dologról lenne szó.
- Na, ez nagyon jó hír, szuper. Ha van kedved és időd, akkor megmutatnám, hogy mi is lenne ez az egész. - próbálkozott Norbi, amire Kriszta bólintott, összepakolt és Norbi után vette az irányt. Otthagyták a medencét és egy belső folyosó végén balra fordultak egy másik folyosóra, ahol a második ajtót kulccsal nyitva egy nem túl tágas irodába jutottak. Norbi becsukta az ajtót és Krisztára nézett.
- Szóval, arra gondoltam, hogy amikor várakozni szoktál a lánykádra, akkor azt az időt elütnénk itt együtt. - mondta kacérkodva Norbi, amire Kriszta teljesen szétcsúszott. Most először tett neki férfi ajánlatot, egyértelműsítve, hogy szexet akar. A már jócskán nedves puncija szinte rángatózott a bugyiban, érezte, hogy arca kipirul, de hát mit is mondjon, hiszen nem szeretne könnyűvérűnek látszani. Közben megcsörrent Norbi mobilja, felvette, mondta, hogy mindjárt ott van, várják meg.
- Hát, sajnos most be kell szüntetnünk a beszélgetést, mert várnak rám az előtérben, de azért szeretném tudni, hogy megfelelne-e az ajánlatom. - nézett kérdően Krisztára
- Szerintem, teljesen elfogadható, de legközelebb lenne még majd pár kérdés, mielőtt bármi történne. - mondta már egy kicsit lejjebb nyugodva.
- Jó rendben.
- Holnap ugyanebben az időben is itt leszek vagy végül is bármelyik nap számításba jöhet. - adta Norbi tudtára, hogy mire készüljön.
- Akkor holnap. - válaszolt határozottan, majd egy puszit adott Kriszta kezére, aki ismét izgalomba jött. Így aztán felizgultságában szögre akasztva ment vissza a medencéhez és alig várta, hogy hazaérve és a nagy franciaágyon elnyúlva fantáziáljon végre egy valós lehetőségről.
Kedd
Kriszta tudta, hogy egy szexkapcsolat roppant veszélyes tud lenni, mert mi van ha a férfi erőszakos vagy valami pszichopata, az pedig, hogy esetleg ne adj isten sorozatgyilkos lenne egész sötétre festette a jövőképét ennek a még ki sem bontakozott kapcsolatnak.
Aztán arról nem is ejtett szót, ha valami birtoklás alakul ki a férfi részéről, aki majd nem akarja elengedni, hogy kilépjen a viszonyból. Közben az is eszébe jutott, hogy mi van ha kitudódik, hogy miket művelnek az irodában, hogy ezért majd elítéli-e a társadalom és ha tovább gondolná, akkor mit szólnának a szülei. Egy hithű katolikus családban, ez megvetendő bűn lenne, hiszen elvált nőként semmilyen tartás nincs benne, hogy újból házasságot kössön egy jólelkű és társadalmilag hasznos férfival. Ahogy ezek a gondolatok átjárták koponyáját, úgy érezte, mint, aki citromba, sőt, citromos szarba harapott volna. Arckifejezését átszabták az undor által keltett árkok és gödrök, de úgy volt vele, nagy ívben leszarja a társadalmat, mert az is leszarja őt, meg már nem akar megfelelni a szülei elvárásának sem. Lesz, ami lesz, gondolta.
Szóval kedden is ugyanabban az időben jött az életmentő srác, Kriszta már várta. Eszébe jutott az esti négy fenomenális orgazmusa, ami több volt, mint vad, erős és hosszan tartó, szóval már benne volt egy alap izgatottság. Norbi megállt, köszönt, majd kérdezte, hogy áll-e még a dolog, mert ha igen, akkor mehetnek, mire Kriszta biccentett és kis idő múlva már a privát helyiségben voltak.
- Jól nézel ki, nagyon bejössz. - bókolt Norbi
- De akartál kérdezni valamit. - nézett érdeklődően Krisztára
- Hát igen, először is szeretném látni, hogy mi van a gatyádban. - mondta miközben nem is tudta, hogy hogyan bírt megszólalni.
- Persze, nem gond. - azzal letolta a nadrágját és ott volt egy jó vastag, igaz nem túl hosszú, de ismétlem jó vastag pénisz karnyújtásnyira tőle. Kemény volt és feszes.
- Megfoghatod.
Erre Kriszta megmarkolta a közepét, már amennyire átérte a keze, majd hátra húzta rajta a bőrt. A nagy makk fénylő ragyogásban láttatta magát.
- Húzz rajta egy párat kérlek. - mondta halkan, de kérlelően Norbi.
Krisztát meglepte, hogy pár mély húzás után előváladék jelent meg a pénisz végén, amire több nagyobbat is rándult a puncija, érezte, ahogy bevastagodtak a nagyajkai és bizsergett a bugyin belül mindene.
- Megfogdoshatlak? Mindenenedet? Nagyon akarlak és kívánlak, nagyon jó nő vagy. - mondta nyögdécselve Norbi miközben Kriszta mélyre húzva, a zacsinak ütköztetve húzogatta ezt a mocskosul vastag fütyit.
- Ha levetkőztetsz, akkor igen. De maradjunk annyiban, hogy most nem kefélnénk, csak ismerkednénk, mondjuk kézzel. - kezdett lihegni Kriszta is, közben meg Norbi vadul gombolt, húzott és bújtatott csak, hogy minél hamarabb fogdoshassa a nőt. Teljesen ki voltak már mindketten melegedve, de Norbi ennek ellenére sem lassított, amíg határozottan markolászta az egyik mellét, addig a másik keze négy ujjával mélyen simogatta, markolászta a bevastagodott, lüktető puncit, időnként be-benyúlva a tüzes barlangba. Mindketten meztelenül vonaglottak az egyre elhatalmasodó kéjtől, a farok csattogott Kriszta keze munkája nyomán, a punciból meg dőlt a kéjlé, szuttyogott, szinte fröcsögött, mindketten egyre szaporábban vették a levegőt.
- Mindjárt elélvezek, rálőhetem a hasadra?- sürgetve tette fel a kérdést Norbi.
- Igen, persze, de én is mindjárt elmegyek... ne hagyd abba... jól csinálod...ah..ah..ah..ah..ah..ah - és hosszan, erőteljesen pulzálva hullámzott végig Kriszta testén a mindent elsöprő orgazmus. Ekkor Norbi megfeszült és elkezdte újdonsült istennője hasára lőni a meleg sűrű spermáját, közben vadul, mély hangon hörögte, hogy:
- Óh..óh..óh..óh..óh..Kriszta, óh..Kriszta..óh - lassuló lövések és halkuló hörgések között simogatta Kriszta csípőjét. A nagyajkak közül kitüremkedő csiklón keresztül csöpögött a padlóra Norbi bő anyaga. Egyáltalán nem voltak kielégülve, de majd a következő alkalommal fogják ezt pótolni, erre jutottak mindketten nevetgélve és Kriszta is megállapította, hogy így tényleg sokkal élvezetesebb a gyerkőcre várni, mint keresztrejtvényt fejteni.
- Húh, nagyon jó volt, igazi élvezetes nő vagy. Akkor pénteken bevállalod, hogy felülsz ide az asztalra, majd rakunk valami puhát, hogy ne legyen kényelmetlen? Szeretnék beléd hatolni és esetleg beléd is lőnék, ha neked is megfelelő. - mondta, miközben újból felkeményedett a farka.
- Jó, megnézzük azt a felülést, és hát én is szeretném érezni az anyagod, szóval ajánlom is, hogy megtöltsél. - mondta Kriszta nevetgélve, de az izgatottságtól azért remegő hangon.
- Húh, az szuper. - válaszolt Norbi.
- A következő alkalommal már itt találkozzunk, így lehetne megoldani, hogy ne keltsünk gyanút. - mondta még Kriszta, amire Norbi erőteljesen bólogatott. Aztán mindketten felöltözködtek és ment mindenki a maga útjára.
(Kornél)