Reni egy csodálatos, harmincas csaj! Hatalmas szexuális étvággyal, kísérletező kedvvel és rengeteg elfojtott vággyal! A párja nem hogy ezeknek a vágyakban nem partner, de igazság szerint a "hagyományos" szex sem igazán működik köztük. Szinte teljesen elhanyagolja Renit. Így hát Reninek a saját kezébe kell vennie sorsát ha orgazmusra vágyik. A legtöbbször a szó szoros értelmében magára van utalva, de ha a helyzet úgy hozza nem rest segítséget is igénybe venni,
Így ismerkedtetünk meg mi is jó két éve, és azóta már néhányszor nekem is volt szerencsém segéd kezet nyújtani neki. A távolság miatt a legtöbbször csak egy kis szexting vagy videós chat, jöhet szóba, de azért sikerült néhány találkát is összehozni.
Egy ilyen chat-elés közben jött elő a gang-bang mint téma, és hogy nagyon izgatja a fantáziáját milyen lehet egyszerre vagy egymás után több faszival is együtt lenni. Nem csak kettővel - hiszen azon már túl van - hanem öt, hat vagy akár még többel... Én persze mondtam neki, hogy simán találna rá vállalkozókat, de ő is tisztában volt azzal, hogy egy párkapcsolatban egy ilyen partit összehozni, ráadásul a párunk tudta nélkül egyáltalán nem egyszerű és cseppet sem veszélytelen feladat. Aztán szóba került a Glory Hole is mint lehetőség, amiről ő egyáltalán nem is hallott eddig, de rögtön felcsillant tőle a szeme amikor elmeséltem hogy mi is ez. Persze én akkor ezt szimplán csak a túlfűtött beszélgetésünknek tulajdonítottam. Teljesen más tészta elméletben beszélgetni róla, és más 6-8 idegennel "megdugatni" magad. Én lepődtem meg a legjobban, hogy pár nap múlva ő hozta ezt újból szóba.
Amikor legközelebb beszélgettünk, egyszer csak előállt vele, hogy utána nézett ennek a Glory Hole dolognak, sőt videókat is keresgélt. És hogy izginek tűnik neki ez a teljes "inkognitó" dolog de egy ilyen helyre azért mégsem merne elmenni. Mert hát ugye ez addig rendben van hogy idegen, de azért mégsem csinálná akárkivel. Én viccesen megemlítettem neki, hogy ha szeretné én összehozok neki egy privát partyt! Fúrok egy lyukat a falamra, és összeszedek 5-6 normális srácot, akik benne lennének egy ilyen játékban. Én ugyan félig viccnek szántam, de ő egészen komolyan beindult tőle. Egyértelműen látszott, hogy rácuppant a dologra.
Az elkövetkezendő hetekben komoly szervezkedések kezdődtek. Először is neki kellett indokot, egy időpontot meg egy alibit keresnie, hogy fel tudjon jönni Pestre, de közben én is elkezdtem intézkedni. A lakás az alkalmasnak ígérkezett, csak a logisztikát kellett kitalálnom. Nálam teljesen körbe lehet járni a szobákon keresztül. Ez ideálisnak ígérkezett, hiszen ki lehetett alakítani úgy egy privát zónát, hogy oda senki nem megy be... csak a lyukon át! :D
A két szobát összekötő ajtóval kellett valamit kitalálni, azt kifúrni mégsem akartam volna. Végülis arra jutottam, hogy ha összejön a dolog akkor az ajtót leveszem, és felrakok helyette egy bútorlapot vagy OSB lapot.
A srácokkal sem volt probléma, a szűk baráti körből hárman simán benne voltak, ők pedig megígérték hogy hoznak még egy két megbízható embert fejenként. Szóval igazából minden készen állt, most már csak Renin múlott mennyire gondolta a dolgot komolyan.
Aztán egyszer csak jelentkezett! Elintézte, hogy feljönne Budapestre egy régi barátnőjéhez. Otthonról reggel indulna, de a barátnőhöz csak estére futna be, így lenne egy egész délután összehozni ezt. Természetesen a barátnő sem tudott a dologról semmit, de közte és a párja között semmilyen kapcsolat nincs, így annak hogy az infók összefussanak nagyon kicsi volt a valószínűsége.
Így hogy megvolt az időpont, én is nagyobb sebességbe kapcsoltam. Szereztem egy bútorlapot, a megfelelő méretre vágattam és fúrtam rajta egy lyukat. Lefixáltam a srácokkal is a dolgot. Négyen jelezték, hogy biztosan itt lesznek és még hárman akik még nem mondták biztosra. Szóval velem együtt akár 6-8 kemény farok is fog sorban állni, hogy elmerülhessen Reni forró puncijában, vagy isteni szájában. Mondanom sem kell, hogy ez az információ rendesen felhúzta. Úgy egyeztünk meg, hogy én végig vele leszek a belső szobában, a "szeánsz" levezénylését pedig a legjobb barátom magára vállalata.
Hogy hogyan fog alakulni? Szombaton meglátjuk... ;)
folyt köv...