Melyik Womanizer vibrátort válasszam? 2.rész

Amikor megjelent a Womanizer csiklóizgatók negyedik verziója úgy gondoltuk, hogy célszerű lenne egy kicsit összefoglalni ezen játékszerek tulajdonságait, és kideríteni hogy miben is különböznek egymástól. Hiszen egy időben mind a négy modell kapható volt a szexshopokban, így segíteni szerettünk volna a vásárlóknak a választásban. (Melyik Womanizer vibrátort válasszam?  1.rész) Azóta eltelt egy év, és újabb három modellel bővült a Womanizer paletta, így most már hét különböző verzió közül lehet választani. Az alap koncepcióban nincs változás, de a kialakítás, a funkciók és persze az ár is változó. A legolcsóbb kényeztető 27.000 Ft-ba kerül míg a legdrágább közel 130.000 Ft.

Ezért most összefoglaljuk a legfontosabb információkat a legújabb három készülékről,  és készítettünk egy infografikát, amin az jelenleg kapható összes Womanizer vibrátor paramétereit megtalálhatod!

Womanizer 2Go

2017 nyarán a legkisebb Womanizerként került forgalomba. Rúzs alakú formával, vízálló kialakítással. Ugyan a formája rúzs alakú, de a mérete jóval nagyobbra sikerült, így igazából a táskában meglapuló, rúzsnak álcázott trükk nem igazán működik nála. A csiklóizgató egy gombos vezérlést kapott, és az elődökhöz képest kevesebb, 6 különböző erősségi fokozatot ismer. A mérete miatt kisebb lett az akkumulátor kapacitása is,így a PRO használati ideje megfeleződött. A Womanizer 2Go egy 60 perces töltéssel kb 2óra folyamatos használatot tesz lehetővé.

A Womanizer 2Go három különböző, fehér-arany, fekete-arany, és zöld-magenta színekben vásárolható meg.

Womnaizer 2Go rúzs alakú formával

Womanizer Starlet

Tavaly nyáron még a a 2Go volt a legkisebb, de nemrégiben megjelent a Womanizer Starlet, ami már tényleg aprócska lett. A gyártó kifejezetten úti vibrátornak ajánlja hiszen apró mérete miatt könnyen és diszkréten elfér bármilyen táskában. (A hossza nem éri el a 9 cm-t, a súlya pedig mindösszesen 70g) A Starlet szintén vízálló, és a szívóhullám ereje sem változott a “nagy testvérekhez” képest. Az aprócska csiklóizgató 6 különböző fokozatot ismer, és egy töltéssel kb 30 perc folyamatos használatot tesz lehetővé.

A Starlet három különböző színváltozatban (fehér, lila és pink) érhető el.

Womanizer Starlet Mini csiklóizgatók

Womnaizer Inside Out

A Womanizer termékek eddig kizárólag a csikló izgatására voltak alkalmasak. A beszámolók és visszajelzések alapján ezt a funkciót rendkívül hatékonyan látják el, hiszen a legtöbb hölgynél perceken  igen intenzív orgazmust okoznak, akár egymás után többször is. De mégis, eddig kizárólag a “csiklóérzékeny” nők élvezhették ezt a kényeztetőt. A legújabb fejlesztésük a Womnaizer Inside Out egy hagyományos csiklóizgatós (nyuszis vibrátor) vibrátor és a Womanizer szívóhullám technológiájának keresztezéséből  született. Az ötlet az volt, hogy a csiklóizgatós vibrátor hagyományos csiklóizgató karját lecserélték egy léhullámos csiklóizgatóra. Így egy időben élvezheted a Womanizer egyedi kényeztetését és a hagyományos vibrációs stimulációt.

Womanizer InsideOut csiklóizgatós vibrátor

Womanizer csiklóizgatók összehasonlító táblázata

Womanizer vibrátorok összehasonlító táblázata