B SWISH rádiós vibrotojás – Olvasói teszt

Volt már régen egy vibrációs tojásom. Valami nagyon kis egyszerű. sima műanyagból, vezetékes vezérléssel. Cseppet sem volt diszkrét, ha bekapcsoltam olyan hangja volt mint egy kis-traktornak 😀 de ettől függetlenül szerettem. Persze szó sem lehetett nyilvános használatról, ezt megnehezítette volna a viszonylag nagy méretű távirányító, és a hangja is erős volt. Tuti bukás! Ez tényleg egy pár ezer forintos ketyere volt, (valami hasonló) nem is vártam el tőle túl sokat, de mit

Mikor tönkrement, elég sokáig nem volt ilyen játékszerünk, de aztán úgy alakult hogy mégis rendeltünk egyet. Mindenképpen távvezérlőset szerettünk volna (rádiósat), de nem akartunk nagyon drágát sem venni. Végül is B SWISH rádiós vibrotojásra esett a választásunk. Nem tűnt “gagyinak” ugyanakkor nem is volt túl drága.

Megrendeltük, és szokás szerint másnap meg is érkezett. Már többször rendeltünk ebből a webáruházból így tudtuk, hogy a diszkrécióval nem lesz probléma. Sima kartondoboz, semmi jelölés ami utalna a tartalmára.

A csomagolás nagyon rendben volt. korrekt és igényes. A tojás és a távirányító is selymes tapintású borítást kapott. Tovább volt a dobozban egy szatén tároló tasak is, ami nagyon praktikus.

A távirányító és a vibrotojás is elemmel működik. 2-2db AAA-s elem kell hozzá. Mondanom sem kell hogy nem volt itthon ilyen elem, így a távirányítókat kellett felhajtani a lakásban, hogy ki tudjuk próbálni az új szerzeményt! 🙂 Az akkumulátoros megoldás sokkal praktikusabb. És bár tudtam hogy ez elemmel működik, és hogy nem tartozéka az elem, mégis kicsit bosszantott a dolog.

A tojás mérete, és formája rendben van. Könnyű behelyezni, és egyáltalán semmilyen kellemetlenséget, kényelmetlenséget ne okoz. A távirányítón egyetlen gomb van, ezzel lehet a vibrációt bekapcsolni, és fokozatokat változtatni. Apró ledek jelzik hogy éppen melyik fokozat van beállítva. Az utolsó fokozat után a vibrotojás kikapcsol. Újbóli gombnyomásra pedig bekapcsol az egyes szinten.

A tojás viszonylag halk. Legalábbis az alsó két fokozatin mindenképpen. Viszont kb ennyi amit előnyeként el tudok mondani. 🙁 A vibráció nagyon gyér. Az első fokozatot szinte alig lehet érezni. Ugyanakkor hiába állítjuk magasabbra, a vibráció nem lesz erősebb, csak gyorsabb. A négyes fokozaton már úgy zúg mint egy mérges darázs, de nagyobb stimulálást nem igazán ad.

A készülék vízálló. Elvileg! Ugyan kádba, zuhany alá nem vittük, de az egyszerű takarítás alkalmával is bele jutott néhány csepp víz. Így feltételezem egy medencés kalandot nem biztos hogy túlélne.

A távirányító és a vibrotojás is több ízben elvesztette a kapcsolatot. A távirányító azt jelezte hogy a vibri kikapcsolt, de ő még rendíthetetlenül zümmügött bennem. Bár ez a TV távirányítóból kivett elemek miatt is lehetett.

Ami tetszett:

A csomagolás igényes, és az első benyomás is rendben volt. Selymes borítás, kellemes forma és mérat

Ami nem tetszett:

Gyenge vibráció, a fokozatállítás csak a sebességre vonatkozik. (gyorsabban rezeg, jobban zúg, de nagyobb stimulálást nem igazán ad). Vízálló létére tisztításnál belefolyt pár csepp víz.

Összességében a legjobb szándékkal sem tudok neki hármasnál (nagyon gyenge) magasabb értékelést adni.